App!free

Ingyenes Android-fejlesztői esemény, találkozz és sörözz a szakmabeliekkel!

A rendezvényről

Kötetlen, laza hangvételű csütörtök délutáni rendezvény fejlesztőknek, érdeklődőknek. Szakmai tartalom, vitaindítónak a sörök mellé. A nyakkendőt hagyd otthon!

Az App! képzések és konferenciák mellett 2014-ben elindítottuk az App!free rendezvénysorozatot, amely a klasszikus meetupok kötetlen hangulatát ígéri. Az ingyenes rendezvény laza hangulatú, barátkozós, beszélgetős, vitaindítónak néhány szakmai előadással.

A rendezvényekre olyanokat hívunk meg előadni, akikkel magunk is szívesen leülünk bármikor egy sör mellé, hogy elbeszélgessünk szakmai kérdésekről.

A három tavaszi App!free rendezvényen az IT-üzemeltetőknek kedveztünk a témaválasztással, az ősszel azonban a fejlesztőké a terep. Az első rendezvényen az androidos mobilalkalmazás-fejlesztésre fókuszálunk, sorba vesszük az ősszel esedékes fontos új kiadás, az Android L újdonságait, a felülettől az API-változásokig és a megjelenő új lehetőségekig.

Gyere el, hallgasd meg az előadásokat, beszélgess róluk, igyál pár sört és érezd jól magad!

Regisztráció

A rendezvény lezajlott.

Programok

AnKERT előadások

Kapunyitás

AnKERT előadások
AnKERT előadások
AnKERT előadások
AnKERT előadások
AnKERT előadások
AnKERT előadások

AnKERT sörözés

AnKERT sörözés

Ha tetszik a program, csatlakozz hozzánk!

Az App! a HWSW informatikai kiadó konferencia- és képzésmárkája. Filozófiánk itt is ugyanaz, mint informatikai kiadványainknál: a tartalom szent és sérthetetlen.
A tartalomhoz az arculatot pedig a mito adta.

Kapcsolat

Így juthatsz oda

  • Autóval

    Az App!free helyszíne az AnKERT, amely a 1061. Budapest, Paulay Ede utca 33. szám alatt található és nem azonos az Anker közben levő hellyel. A környéken a parkolás nem egyszerű feladat, és sörözés után úgysem fogsz tudni hazavezetni, ezért inkább a tömegközlekedést javasoljuk. Ha autóval érkezel, a szomszédos utcák némelyikében (pl. Nagymező utca, Zichy Jenő utca, Székely Mihály utca, Kazinczy utca) találsz fizető parkolót.

  • Tömegközlekedéssel

    Az AnKERT-et a legkönnyebben az M1 földalatti Opera megállójától lehet elérni gyalog, de nincs messze az Arany János utca (M3) vagy a Deák tér (M2, M3) metrómegálló sem. A 4-6 villamosok Oktogon megállójától is csak pár perc séta az App!Free helyszíne. Ne felejtsd el, hogy az App!free helyszíne (AnKERT, 1061. Budapest, Paulay Ede utca 33.) nem azonos az Anker közben levő hellyel.

scrollTop